A gyökerei a mediterrán térségből származnak, de Kubában tenyésztették ki. A fajta valamikor az 1700–1800-as években alakult ki. Eredetére nézve pontos adatokkal nem rendelkezünk, a különböző források kis termetű uszkárokat, bolognai pincseket, máltai selyemkutyákat vagy vízispánieleket jelölnek meg a fajta őseiként.
Az 1959-es forradalom után Kubában gyakorlatilag kipusztultak a bichonok. Mindössze három családról lehet biztosan tudni, hogy menekülésükkor havaneseiket is magukkal vitték Kubából. A Perez és a Fantasio család az Egyesült Államokban, Senor Barba pedig Costa Ricában telepedett le, több mint egy évtizeden keresztül kizárólag az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően maradt fenn a fajta.
Magyarországra az első két havaneset, Danit és Dorkát 1988-ban hozták be Moszkvából.
Mérete és színe
Marmagassága 25-35 cm, súlya nem haladhatja meg a 6 kg-ot.
Színe nagyon változatos, lehet fehér, krém, pezsgő, vörös (havannai szivar színű, egyes források szerint innen ered a fajta neve), csokoládé, fekete vagy ezüst. Gyakoriak a többszínű változatok is. Születési színük majdnem minden esetben változik, néhány árnyalattal világosabb lesz, de az is előfordul, hogy a születési szín mélyebb tónusúvá válik felnőtt korára.
Ápolása
A havanese, mint minden hosszú szőrű fajta, rendszeres szőrzetápolást igényel. A napi fésülés mellett kevésbé tud összecsomósodni a szőrzet, tehát gyorsabban, és kevesebb szőrveszteséggel végezhetjük ezt a műveletet, továbbá a kutya is jobban hozzászokik az ápoláshoz. Tévhit, hogy nyáron melege van, a havanese, mint tudjuk Kubából származik, ahol az itthoninál jóval forróbb a klíma. Ezeknek a kutyáknak ehhez alkalmazkodott a szőrzete, jól szellőzik, miközben védi a bőrt a tűző napsugaraktól. A fürdetés általában havi egy maximum két alkalommal ajánlott, de ez a kutya bőrének érzékenységétől függően változhat.
Jelleme
Rendkívüli kedvességgel és hihetetlen intelligenciával rendelkezik.
Igazi társasági kutya, ami azt jelenti, hogy nagyon igényli az emberek közelségét: játékot, szeretetet, kedveskedést, törődést. Elvárja, hogy gazdája folyamatosan foglalkozzon vele és imád a középpontban lenni. Fajtársaival jól kijön, a gyerekekkel szemben jóindulatú és barátságos. A havanese mozgása természeténél fogva vidám, könnyű, és rugalmas.
2017.04.16. FRISS!!!
-ÚJ HÁTTÉR, FEJLÉC
BOGYÓ
IDŐ
NE LOPJ
KUTYABARÁTOK
Indulás: 2007-02-05
MOGYI
CHAT
"Nem mindig látod, mi az, ami egy kutya szívében rejlik, de ha bízol benne, esélyt adsz neki, hogy megmutassa, mire képes."
(Carol Bigley)